Határon szolgáló rendőröket, katonákat segített a HISZ

2015. 12. 04.
Dósa Hanna
A határon szolgálatot végző rendőröknek nyújtott segítséget a HISZ. A Facebook-on szerveződő zsaruellátó kezdeményezéshez csatlakozott a Hit Gyülekezete Szeretetszolgálata is: az ország számos pontjáról érkeztek az egyház híveitől származó felajánlások, adományok a magyar határokat biztosító rendőrök támogatására.

Budapestről érkezett a legnagyobb mennyiségű szállítmány a határokra, melyet a HISZ önkéntesei osztottak szét a válságos helyzetre való tekintettel a határok védelemébe bekapcsolódó rendvédelmi szervek tagjai között. De a főváros mellett Tatabányáról 1.500 liter ásványvizet, Esztergomból és Pécsről különböző élelmiszereket küldtek Hit Gyülekezete hívői, az egyház több más helyi gyülekezete pedig pénzügyi támogatást gyűjtött össze a rendőrök, katonák helyzetének javítására. A néhány hét leforgása alatt összegyűlt adományok összértéke az egymillió forintot is meghaladta. 

De a szervezet egyéb módokon is segített. A HISZ kivette részét a szállításból és szervezésből is, a Magyar Honvédség 64. Boconádi Szabó József logisztikai ezredével való együttműködés keretében. Az egység vezetője a Hit Gyülekezete Szeretetszolgálatának munkáját azzal ismerte el, hogy előbb az adományok személyes átadását engedélyezte, majd a szolgálat munkájában tapasztalt szervezettség, fegyelmezettség láttán a HISZ-t jelölte ki az egyedüli közvetítő szervezetté a katonák és a civilek között. 

A katonák és rendőrök a határon töltött szolgálat alatt napokig távol voltak otthonaiktól, családjaiktól. A médiában látott feszült helyzeteket többségük saját bőrén tapasztalta meg – a határok védelmének első sorát adták ezek a magyar rendfenntartók. A HISZ önkéntesei beszámoltak arról: az átadott adományok nem csak fizikai segítséget jelentettek számukra. Sokszor a tudat, hogy nincsenek egyedül, a magyar emberek mellettük állnak, még többet számított a határokon dolgozóknak.

A HISZ a Magyar Honvédség hálaestjére is meghívást kapott, ahol a honvédség magas rangú tisztjei és két tárcavezető tolmácsolta háláját a migránsválság kezelésében a katonaságot és rendőrséget segítő civil szervezetek felé. A Hit Gyülekezete szeretetszolgálatát Agyaki Mónika képviselte a HISZ pécsi alapszervezetétől. 

 
Kattintson ide a galéria megnyitásához!

Kapcsolódó cikkek

2018. 06. 15.

Gyermeknap Kunhegyesen

Újabb sikeres rendezvény lebonyolításában működött közre a HISZ. Ezúttal a június 10-én megrendezésre került kunhegyesi gyermeknapon vett részt szeretetszolgálatunk, ahol a színes gyerekprogramok mellett nagy mennyiségű élelmiszer és üdítőital kiosztására is sor került.
2015. 12. 21.

Mohácsi adományok

Mohácson jártak a hétvégén a HISZ aktivistái. A helyi Hit Gyülekezete és az egyház Szeretetszolgálatának felajánlásából mintegy 600 nélkülöző embernek jutott a ruhaneműből és élelmiszerekből álló adományokból.

Kapcsolat

Hit Gyülekezete Szeretetszolgálata

HISZ budapesti központ elérhetőségei

  • Segélyiroda: 1103 Budapest, Gergely utca 30.
  • Ügyfélszolgálat: kedd 12.00 - 17.00 | csütörtök 10.00 - 15.00
  • Telefonszám: +36 1 379-3032
  • Postacím: 1475 Budapest, Postafiók 160.
  • E-mail: hisz@hit.hu
  • ADATVÉDELEM

BANKSZÁMLASZÁM:
12072507 - 01431114 - 00100002

NEMZETKÖZI BANKSZÁMLASZÁM:
HU13 1207 2507 0143 1114 0010 0002 UBRTHUHB

EUROBAN NYITOTT NEMZETKÖZI BANKSZÁMLA SZÁM:
HU68 1207 2507 0143 1114 0040 0003 UBRTHUHB RAIFFEISEN BANK

Regionális HISZ központok elérhetőségei