Abony

2009. 09. 12.

Abony Pest megye Dél-keleti sarkában Cegléd és Szolnok között fekszik, Pest és Jász-Nagykun-Szolnok megye mezsgyéjén, Budapesttől 85 km távolságra.

Úgy mondják a régiek, hogy a császár verbuváltatta a legényeket katonának. A színmagyar csapattestek jó részét a bécsi hadügyminisztérium az örökös tartományokba helyezte. Így kerülhettek innen is Itália kék ege alá - Milánóba - Majlandba nagyabonyi legények. Ott szakadt fel a külhonban fegyver alatt álló katonáink lelkéből a hazavágyók sóvárgó panaszaként ez a kedves, szomorú dalocska:

"Nagyabonyban csak két torony látszik,
De Majlandban harminckettő látszik.
Inkább nézem az abonyi kettőt,
Mint Majlandban azt a harminckettőt."

A község, amely 1950-ig az abonyi járás településeinek központja volt,előbb nagyközségi státuszt majd 1993-tól városi rangot kapott .Itt alakult meg az ország első falusi zeneiskolája, hagyományai ápolására a Falumúzeum, újra indult a Kinizsi Gimnázium, vezetékes vizet szolgáltat a város 220 utcájába, az 500 m3-es víztorony.

Ebbe a történelmi hagyományokkal is rendelkező városba érkezett meg 2009. szeptember 12-én szombaton a Hites Adakozók Hálózatának őszi első adományosztására a Hites Adakozók Hálózatának lelkes csapata.

A helyiek nagy érdeklődéssel és szeretettel fogadtak bennünket, igazán hálásan fogadták a mintegy 900 kg ruhaneműt,  800 csomag (300 kg) tortelinit és a HAH Ceglédi Szervezete által összeállított egyenként 4.5 kg-os élelmiszeradományt, ami cukrot, lisztet, tésztát és búzadarát tartalmazot összesen  1.900.000,- Ft értékben.

 
Kattintson ide a galéria megnyitásához!
további képek

Kapcsolat

Hit Gyülekezete Szeretetszolgálata

HISZ budapesti központ elérhetőségei

  • Segélyiroda: 1103 Budapest, Gergely utca 30.
  • Ügyfélszolgálat: kedd 12.00 - 17.00 | csütörtök 10.00 - 15.00
  • Telefonszám: +36 1 379-3032
  • Postacím: 1475 Budapest, Postafiók 160.
  • E-mail: hisz@hit.hu
  • ADATVÉDELEM

BANKSZÁMLASZÁM:
12072507 - 01431114 - 00100002

NEMZETKÖZI BANKSZÁMLASZÁM:
HU13 1207 2507 0143 1114 0010 0002 UBRTHUHB

EUROBAN NYITOTT NEMZETKÖZI BANKSZÁMLA SZÁM:
HU68 1207 2507 0143 1114 0040 0003 UBRTHUHB RAIFFEISEN BANK

Regionális HISZ központok elérhetőségei